Mi mindenre jó a nutellás pohár?
Egy ötlet a sok közül, hogyan csökkentsd a műanyag jelenlétét a konyhádban, ha szereted a nutellát. Van, aki nem szereti? 😊Persze, persze, mértékkel…nem ám csak úgy egyszerre elnyalogatjuk a pohár tartalmának a felét…vagy még annál is többet 😊
Az a jó a nutellás pohárban, hogy használhatod pohárként (nekem teljes készletem van, pár hónap alatt összejön…), de tárolóként is a legkülönbözőbb dolgok esetében. A műanyag tető nem érintkezik az étellel és mosogatógépben is elmosható mindkét része, a műanyag és az üveg is (tesztelve rendszeresen)
Az alábbi képen fokhagyma tárolására használtam, mert amikor reggel piritóst eszünk, sokkal gyorsabb előkapni ebből egy cikk fokhagymát, mint elkezdeni pucolni. Egy hétig teljesen friss marad így a hűtőben és egy ebéd elkészítéséhez is már elő van készítve.
Ugyanezt megteszem a vöröshagymával, sárgarépával is, így egyszerre megpucolok többet, és amikor hétköznap kevesebb idő van ilyenekre, akkor csak előkapom a hűtőből és már rágcsálható a sárgarépa, szeletelhető a főzéshez a fokhagyma, vöröshagyma.
Amire még használhatod ezeket a poharakat:
- kibontod a mazsolás, mogyorós zacskót és szétreped úgy, hogy már nehéz visszazárni, akkor csak öntsd bele a nutellás pohárba, zárd le és tedd a fiókba
- kibontottad a májkrémet, de nem etted meg az egészet: tedd a pohárba a maradékot
- kevés a hűtőben a hely és a megmaradt vödrös tejföl alján már csak 2-3 kanálnyi maradt: kanalazd a nutellás pohárba
- túl sok sajtot reszeltél a pizzához: a maradék mehet az új tárolódba
- de nem csak a konyhában, még a garázsban kisebb csavarok tárolására vagy a lakás bármely részén felhasználhatod
És ami a legfontosabb, hogy közben pénzt spórolsz, mert nem költesz tárolódoboz vásárlásra, időt, mert nem kell elmenni érte vagy megrendelni, üveget használsz, amiben tovább friss maradt az élelmiszer és nem növeled a műanyagok mennyiségét.
Új
Tervezz előre, spórolj pénzt, időt és energiát!
Tervezz előre, spórolj pénzt, időt és energiát! Mindenre nem tudunk előre felkészülni, de ha pár dologra tudatosan odafigyelünk, azzal jelentős mennyiségű időt, pénzt és energiát spórolhatunk. Illetve tovább gondolhatjuk az itt található ötleteket és még...
Gyerekkorunk egyik kedvence a tejbegríz, másképp!
Gyerekkorunk egyik kedvence a tejbegríz, másképp! Felnőttként sem kell lemondani róla, csak mert általában gyerekeinknek készítjük. Gyorsan elkészül és tápláló tízórai vagy uzsonna, nasi. Van, aki úgy szereti, ha hígabb, van, aki sűrűbbre főzi. Az a lényeg, hogy...
Petrezselymes tojáskrém recept
Petrezselymes tojáskrém Ha már unod a vajas, felvágottas kenyeret… Célszerű este elkészíteni a bagoly típusúaknak, mert így reggelre jól összeérnek az ízek, de frissen is finom. Főzd meg a tojást és most ne foglalkozz vele, hogy egyik-másik megrepedt, úgyis...
Népszerű
Petrezselymes tojáskrém recept
Petrezselymes tojáskrém Ha már unod a vajas, felvágottas kenyeret… Célszerű este elkészíteni a bagoly típusúaknak, mert így reggelre jól összeérnek az ízek, de frissen is finom. Főzd meg a tojást és most ne foglalkozz vele, hogy egyik-másik megrepedt, úgyis...
Szerezd meg a legegyszerűbb recepteket és a környezetvédő tippeket az alábbi "MEGRENDELEM" gombra kattintva, most akciós 990 Ft áron.